Üdvözöljük
a Széchenyi Társaság weboldalán!
A Széchenyi Társaság 1987-ben alakult meg, sokéves küzdelem eredményeképpen.
A Széchenyi Társaság célja, hogy névadójának örökségét alapul véve, felekezetre, világnézetre és pártállásra tekintet nélkül munkálkodjék Magyarország, a nemzet felemelkedéséért, szellemi erkölcsi és anyagi gyarapodásáért, mindenkor szem előtt tartva az egyetemes magyarság érdekeit.
Friss hírek
ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK a Széchenyi Emlékmise 165. rendezvényünkről készített beszámolónkkal
Gróf Széchenyi István halálának 165-dik évfordulóján a Széchenyi Társaság szervezésében Emlékmisét mutatott be Dr Osztie Zoltán atya a Budapest-Belváros Nagyboldogasszony Főplébánia Templomban
Közadakozás – Duray Miklós emlékére
A Szövetség a Közös Célokért társulás közadakozást indított, azzal a céllal, hogy Duray Miklós felvidéki magyar politikus, közíró születésének 80. esztendejében egy síremlék készüljön végső nyughelyén Losoncon, az egykori református temetőben.
SZÉCHENYI EMLÉKMISE 2025. MEGHÍVÓ
A Széchenyi Társaság közösen az Országos Széchenyi Körrel és a Széchenyi Alapítvánnyal, szentmise keretében megemlékezést tart Gróf Széchenyi István halálának 165. évfordulóján a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia Templomban 2025. április 08-án kedden 17 órakor.
Gróf Széchenyi Istvánra emlékező Serlegbeszéd – 2025. február 21. – Magyar Tudományos Akadémia
Gróf Széchenyi Istvánra emlékező Serlegbeszéd hangzott el 2025. február 21-én a Magyar Tudományos Akadémia Klub Étterem Vörösmarty termében emlékvacsora keretében, a Széchenyi Társaság rendezésében.
Nemzet és építészet Magyarországon
A Budakeszi Széchenyi Baráti Kör „Széchenyi esték” sorozatában 2025. február 5-én prof. Dr. Déry Attila a Nemzet és építészet Magyarországon címmel a TERC Kiadó gondozásában megjelent legújabb könyvéről hallhattunk a szerző előadásában.
Áldott karácsonyt és boldog, békés, eredményes új esztendőt kívánunk kisebb és nagyobb közösségeinknek
Társaságunk nevében megköszönjük a közös találkozásokat, a programokat, ahol emlékeztünk nagyjainkra és példának állítottuk Őket, különösen névadónkat, a Legnagyobb Magyart.
TÁJÉKOZTATÁS A 2025. ESZTENDŐBEN TERVEZETT PROGRAMJAINKRÓL
Hívjuk Önöket, az érintett hallgatóságot és támogatóinkat a 2025. évi programjainkra sok szeretettel és nagyrabecsüléssel. Motto: A HAZAFIASSÁG
ÜDVÖZÖLJÜK
A SZÉCHENYI TÁRSASÁG WEBOLDALÁN!
A Széchenyi Társaság 1987-ben alakult meg, sokéves küzdelem eredményeképpen.
A Széchenyi Társaság célja, hogy névadójának örökségét alapul véve, felekezetre, világnézetre és pártállásra tekintet nélkül munkálkodjék Magyarország, a nemzet felemelkedéséért, szellemi erkölcsi és anyagi gyarapodásáért, mindenkor szem előtt tartva az egyetemes magyarság érdekeit.
Friss hírek
MEGHÍVÓ
A Széchenyi Társaság meghívja Önt a Magyar Tudományos Akadémia székháza felavatásának 160 éves évfordulója alkalmából tartandó rendezvényére...
Kettős bicentenáriumról emlékeztek meg Pozsonyban – beszámoló
A Széchenyi Társaság és a Szövetség a Közös Célokért társulás a Magyar Tudományos Akadémia (korábban Magyar Tudós Társaság) megalakulásának 200 éves évfordulója alkalmából rendezvényt tartott 2025. november 3-án a Magyar Szövetség Székházában, Pozsonyban
Széchenyi István születésének 234. évfordulója – beszámoló
Széchenyi István születésének 234. évfordulóját ünnepeltük Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székháza előtt, a Széchenyi téren. Az eseményen anyaországi és határon túli közéleti, tudományos és kulturális szereplők és a Széchenyi család tagjai vettek részt, hogy leróják tiszteletüket a „legnagyobb magyar” előtt.
MEGHÍVÓ
A Széchenyi Társaság tisztelettel meghívja Önt gróf Széchenyi István 234. születésnapján tartandó ünnepségére, 2025. szeptember 22-én (hétfőn) 16.00 órára.
Csatlakozzon Társaságunkhoz
A Széchenyi Társaság hív és vár mindenkit, hogy tapasztalatait a Társaságéval kiegészítve, vele egy erőt képviseljen, egy célt, a magyarság érdekét szolgálja.













