A Széchenyi Társaság által adományozott márvány tábla felavatása Csomakörösön
2024. április 13-án Csomakörösön felavatták a Széchenyi Társaság által adományozott márvány táblát. A táblára vésett gondolat Gróf Széchenyi Istvántól származik.
2024. április 13-án Csomakörösön felavatták a Széchenyi Társaság által adományozott márvány táblát. A táblára vésett gondolat Gróf Széchenyi Istvántól származik.
Köszöntőt mondott Kőrösiné Dr. Merkl Hilda a Kör elnöke, a rövid ünnepi beszédet Szemereki Zoltán a Széchenyi Társaság elnöke mondta el
2023. november 16-án Nagycenken, a Római katolikus temetőben, a Széchenyi-mauzóleumnál helyezte el a Nemzeti Örökség Intézet azt a parcellakövet, amelynek QR kódja alapján értékes információkhoz juthatnak hozzá a látogatók.
2023. szeptember 21-én, Széchenyi István születésnapja 232. évfordulóján a Széchenyi Család Egyesület, az Akadémia, a Minisztériumok, az Önkormányzatok, Széchenyi nevét viselő Intézmények képviselői, korábbi kitüntetettjeink, mintegy 33 koszorút helyeztek el a Széchenyi téren álló szobor talpazatán.
Mintegy 36 koszorút helyeztek el a Széchenyi Társaság által szervezett ünnepségen a Széchenyi István téren álló szobornál. Ezt követően az MTA Nagytermében ünnepi köszöntőt mondott Prof. Dr. Freund Tamás az akadémia elnöke és előadást tartott Dr Latorcai Csaba államtitkár, „Magyarország és Európa viszonyrendszere Széchenyi István nyomán” címmel, majd átadták a Széchenyi Társaság 2022. évi Díjait.
A koszorúzáson 32 intézmény, egyesület helyezett el koszorút a „Legnagyobb Magyar”-ra emlékezve. Az Akadémia Dísztermében ünnepi előadás és műsor keretében adták át az idei Széchenyi Társaság Díjait.
A Széchenyi Társaság szeretettel meghívja Önt gróf Széchenyi István 230. születésnapján tartandó hagyományos ünnepségére, 2021. szeptember 21-én (kedden) 16.00-órára.
Tisztelt Olvasóink! Emlékezzünk közösen Gróf Esterházy Jánosra! Feltétlenül nézzék meg a következő videót!
A Széchenyi Társaság több mint 30 éve rendez ünnepséget gróf Széchenyi István születésnapján, szeptember 21-én, amely alkalommal neves állami vezetőkkel, intézményekkel, civil szervezetekkel megkoszorúztuk a „legnagyobb magyar” szobrát a Magyar Tudományos Akadémia előtt, majd Emlékülést tartottunk, amelyen átadtuk a társaság által alapított Széchenyi Társaság Díjait az Akadémián.