Hív a Duna „Esélyhajó” jótékonysági futam díjazása – beszámoló

Cserháti László alelnök úr több mint harminc éves kapcsolata adott alkalmat, hogy képviseljük társaságunkat ezen a rendezvényen és szolid támogatást adjunk a résztvevőknek, idén a mozgásukban korlátozottak futam résztvevőinek.

Hív a Duna „Esélyhajó” jótékonysági futam díjazása – beszámoló2026-06-05T09:46:35+02:00

Hazafiság, emlékezet, felelősség – konferencia Jókairól és Széchenyiről

A budapesti Széchenyi Társaság és a Szövetség a Közös Célokért közös szervezésében, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának közreműködésével tartották meg Komáromban a Jókai és Széchenyi hazafisága című konferenciát. A rendezvény Jókai Mór születésének bicentenáriumához, valamint Széchenyi István máig ható szellemi örökségéhez kapcsolódva járta körül a nemzeti emlékezet, a közösségi felelősség és a hazafiság kérdéseit.

Hazafiság, emlékezet, felelősség – konferencia Jókairól és Széchenyiről2026-05-13T09:57:00+02:00

Megemlékezést tartottak gróf Széchenyi István halálának 166-dik évfordulóján

A Széchenyi Társaság, közösen az Országos Széchenyi Körrel és a Széchenyi Alapítvánnyal, szentmise keretében megemlékezést tartott a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia Templomban, 2026. április 08-án szerdán 17 órakor.

Megemlékezést tartottak gróf Széchenyi István halálának 166-dik évfordulóján2026-04-11T11:03:11+02:00

„Közelebb az életemhez” – Emlékezés Nagy Gáspár költőre

2026. január 07-én szerda este 18 órai kezdettel nagy sikerrel került megrendezésre a  Széchenyi  Baráti Kör "Széchenyi esték" sorozatának első 2026. évi rendezvénye a Budakeszi  Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium Németh László termében. Közreműködtek: a Prohászka Gimnázium diákjai.

„Közelebb az életemhez” – Emlékezés Nagy Gáspár költőre2026-01-22T10:33:45+01:00

Kettős bicentenáriumról emlékeztek meg Pozsonyban – beszámoló

A Széchenyi Társaság és a Szövetség a Közös Célokért társulás a Magyar Tudományos Akadémia (korábban Magyar Tudós Társaság) megalakulásának 200 éves évfordulója alkalmából rendezvényt tartott 2025. november 3-án a Magyar Szövetség Székházában, Pozsonyban

Kettős bicentenáriumról emlékeztek meg Pozsonyban – beszámoló2025-11-10T10:15:23+01:00

Széchenyi István születésének 234. évfordulója – beszámoló

Széchenyi István születésének 234. évfordulóját ünnepeltük Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székháza előtt, a Széchenyi téren. Az eseményen anyaországi és határon túli közéleti, tudományos és kulturális szereplők és a Széchenyi család tagjai vettek részt, hogy leróják tiszteletüket a „legnagyobb magyar” előtt.

Széchenyi István születésének 234. évfordulója – beszámoló2025-09-26T10:52:00+02:00

A Széchenyi Baráti Kör 2025. május 14-én „Merre tovább világgazdaság” címmel tartotta rendezvényét

A 2000-es évektől egyházaink már nemcsak lekövetik a társadalmi folyamatokat, hanem sok esetben iránymutatást is adnak, hogy merre kellene haladni egy valóban emberközpontú gazdaságban, mert csak ez a fenntartható irány. Bővebben...

A Széchenyi Baráti Kör 2025. május 14-én „Merre tovább világgazdaság” címmel tartotta rendezvényét2025-07-18T10:20:46+02:00
Go to Top