Üdvözöljük
a Széchenyi Társaság weboldalán!
A Széchenyi Társaság 1987-ben alakult meg, sokéves küzdelem eredményeképpen.
A Széchenyi Társaság célja, hogy névadójának örökségét alapul véve, felekezetre, világnézetre és pártállásra tekintet nélkül munkálkodjék Magyarország, a nemzet felemelkedéséért, szellemi erkölcsi és anyagi gyarapodásáért, mindenkor szem előtt tartva az egyetemes magyarság érdekeit.
Friss hírek
Nagycenki parcellakő avatás
2023. november 16-án Nagycenken, a Római katolikus temetőben, a Széchenyi-mauzóleumnál helyezte el a Nemzeti Örökség Intézet azt a parcellakövet, amelynek QR kódja alapján értékes információkhoz juthatnak hozzá a látogatók.
„Nyelvében él a nemzet” – Petőfi születésének 200. évfordulójára emlékeztünk
A Széchenyi Társaság és a felvidéki Szövetség a Közös Célokért Egyesület közös rendezvényt tartott Budakeszin 2023. november 7-én az Erkel Ferenc Művelődési Házban. A rendezvényen több mint 30 budakeszi 12-14 éves diák vett részt a Széchenyi István Általános Iskolából és a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumból.
Széchenyi mise a Sziklatemplomban
A Széchenyi Társaság évtizedeken keresztül rendszeresen október 13-án 20 órakor tartja Széchenyi Istvánra emlékező szentmiséjét, amelyen az elnökség tagjai mondják a könyörgéseket Széchenyi imáiból.
Bécsi megemlékezés
A Bécsi Magyar Nagykövetség, az idei évben szolgálatba lépett, Szilágyiné Bátorfi Edit Nagykövetasszony meghívásának eleget téve 2023. szeptember 22-én, Buday Miklóssal részt vettünk a megemlékezésen és az azt követő koszorúzáson a szülőháznál (Bécs, Herrengasse).
Koszorúzás és Emlékülés 2023 – beszámoló
2023. szeptember 21-én, Széchenyi István születésnapja 232. évfordulóján a Széchenyi Család Egyesület, az Akadémia, a Minisztériumok, az Önkormányzatok, Széchenyi nevét viselő Intézmények képviselői, korábbi kitüntetettjeink, mintegy 33 koszorút helyeztek el a Széchenyi téren álló szobor talpazatán.
Meghívó
A Széchenyi Társaság szeretettel meghívja Önt gróf Széchenyi István 232-dik születésnapján tartandó ünnepségére, 2023. szeptember 21-én (csütörtök) 16.00-órára.
Gratuláció Dr. Kőrösi Mária elnökségi tagunknak
Társaságunk gratulál Dr. Körösi Mária elnökségünk tagjának, aki 2023. aug. 20-án a Vigadóban vehette át a MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE kitüntetést...
ÜDVÖZÖLJÜK
A SZÉCHENYI TÁRSASÁG WEBOLDALÁN!