A programsorozat egyik lényeges eleme az úgynevezett „Élő könyvtár”, melynek során interjúalanyként olyan, a felvidéki magyar közéletben aktív szereplőket ismerhettek meg a diákok, akik jó példával szolgálhatnak társadalmi szerepvállalásukkal.
A programsorozatot eljuttatták a Dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolába, a Gútai Magyar Tanítási Nyelvű Magán-szakközépiskolába és a komáromi Selye János Gimnáziumba is. Az egyes helyszíneken 30, zömében a 18. életévét betöltő diák vett részt, akikkel 5-6 fős csoportokban foglalkoztak a SZAKC munkatársai.
2024.05.03.
Dunaszerdahely, Vidékfejlesztési Szakközépiskola
A dunaszerdahelyi helyszínen az „Élő könyvtár” interjúalanya Brunczlik Viktor, a Via Nova ICS elnöke volt, aki somorjaiként azért kezdett el a közélettel foglalkozni, hogy a helyi magyar fiatalok részére közösségi rendezvényeket szervezzen, tartalommal töltse meg a szabadidejüket, melyben aztán a későbbiek során sok, a társadalom és a helyi épített örökség számára is hasznos tevékenységet végeznek azóta is.
2024. 05. 21.
Gúta, Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola
A gútai diákok az „Élő könyvtár” során Iván Tamással, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnökével ismerkedhettek meg, aki a közéleti szerepvállalást már gyermekkorától, családi indíttatásból fontosnak és meghatározó szempontnak tartotta. Már prágai egyetemi évei alatt vállalkozott, ezért saját tapasztalatait felhasználva hozta létre először a fiatal vállalkozókat tömörítő szervezetét, majd a nagy érdeklődésre való tekintettel korhatármentessé tette azt. Célja szakmailag segíteni a felvidéki magyar kkv-kat és tömöríteni őket, hogy egymás hasznára és segítségére legyenek.
2024. 06. 05.
Észak-Komárom, Selye János Gimnázium
A komáromi gimnazisták Bajcsi Ildikó történészt, a TéKa és Impulzus Társulások elnökét hallgathatták meg az „Élő könyvtárban”. A budapesti Erőszakkutató Intézet tudományos munkatársának sokoldalú közéleti szerepvállalásai között kiemelt célja a szlovákiai magyar fiatal értelmiség megszervezése, illetve tehetséggondozása. Mint mondta, aktív társadalmi szerepvállalása egyetemista korában alapozódott meg a HÖK-ön belül, ahol kulturális alelnökként számos vitaestet, diákköri konferenciát szervezett, emellett fontos számára, hogy római katolikusként önkéntes munkával segítse a felvidéki Mária Rádió munkáját is.