A 27. Országos Szónoklat-versenyt megnyitó beszéd
Elhangzott 2022. április 8.-án
Elmondta dr. Cserháti László Gábor, a Széchenyi Társaság alelnöke

Tisztelt Hölgyeim, Uraim! Kedves Versenyzők!

„ SZENT DOLOG A HONNAK TÖRVÉNYIT ÉS RÉGI SZOKÁSIT A FELEDÉKENYSÉG ELLEN FENNTARTANI ÉS VÉDNI”.

Ez az idézet Virág Benedek, pap költőtől, történésztől származik, aki ezzel a mondattal fejezte be az Aranybulla latinról magyarra fordításának előszavát 1805-ben. Ezekkel az igaz szavakkal szeretném megköszönni a szervezők, a versenyzők és felkészítő tanáraik igyekvését, amelyet 3 évtizede kísérhetek figyelemmel. Gratulálok tevékenységükhöz, hiszen azzal édes anyanyelvünket szolgálják, és hozzájárulnak a szónoklat művészetének ifjúság felé közvetítéséhez.

További három idézetet hoztam erre az ünnepre, amelyre, örömmel látom, oly sokan eljöttek, hosszabb ideje készültek.

Az egyik egy bíztatás, amely Széchenyi István 1842. november 27.-én „ A Magyar Akadémia körül” című előadásából származik:
„…dolgozzunk rendíthetetlen állhatatossággal…nyelvünk lehető legmélyebb s legtágabb kifejtésén,…kimondhatatlan varázzsal jár a rövid, szabatos, gazdag
nyelv,…kimondhatatlanul drága kincs, mert magában rejti a nemzeti fennmaradásunk zálogát. Őrizzük tehát e kincset, tisztelt tudós társaság, s ápoljuk soha nem lankadó hűséggel,…”

A másik egy vallomás, amellyel, akik ma itt vagyunk, biztosan mindannyian egyetértünk, és amely az előző idézet születése után 85 évvel később került ki Kosztolányi Dezső tolla alól, aki az „Ábécé a magyar nyelvről és lélekről” című írásában a következőt hagyta ránk:
„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, amelyhez nincs fogható.”

A bíztatás és vallomás után, látva a versenyzők arcán a verseny izgalmát, már csak a harmadik idézet van hátra. Kerényi Lajos piarista atya a Krisztinavárosi templomban a hittan oktatása mellett az emberek közötti közlekedésre, helyes magatartásra is nevelt bennünket, ma is hallom, ahogy mondja nekünk:
„ha sok emberhez beszéltek, három dologra figyeljetek, álljatok úgy, hogy jól lássanak, jól nyissátok ki szátokat, hogy halljanak, és legyetek rövidek, hogy szeressenek!”

Ezért itt befejezve, sikeres napot és az enyémnél kisebb lámpalázat kívánok!

Köszönöm a megtisztelő és türelmes figyelmet!