SZÉCHENYI EMLÉKBESZÉD 2022

Loading Events

EMLÉKBESZÉD

2022. április 8.

Tisztelettel köszöntöm az emlékmisén résztvevő Széchenyi Tisztelőket itt a templomban. Külön köszöntöm a BONUM TV, a Facebook és a Youtube oldalak képernyői előtt velünk lélekben, gondolatban együtt emlékezőket, együtt imádkozókat!

A Széchenyi Társaság és társegyesületei, az Országos Széchenyi Kör és a Széchenyi Alapítvány ezzel a szentmisével emlékezett Gróf Széchenyi István halálára a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban, ugyanott, ahol a temetés megtartásának viszontagságai után, a nagycenki temetést követő pesti megemlékezést tartották1860. április 30-án. A gyászmisét, Scitovszky János, bíboros hercegprímás, esztergomi érsek celebrálta.

Akkor mintegy 80 ezren jöttek a Magyar Tudományos Akadémiától ide a Főplébánia templomhoz.

162 év telt el, de az emlékezés megmaradt. Ma az Emlékmise előtt a Magyar Tudományos Akadémiánál, a Széchenyi téren meghallgattuk Csorba László professzor úr előadását és koszorúkat helyeztünk el a Legnagyobb Magyar szobránál.

Az idei évben társaságunk jelmondata az a Széchenyi idézet lett, amely így hangzik: „Akkor élsz, ha másokért élsz!” Hogy jobban értse mindenki: Akkor élsz igazán, ha másokért áldozod életedet, földi pályafutásodat! Ha nem vagy önző, nem önmagad megvalósításával vagy elfoglalva, ahogy ezt korunk „ige hirdetői” sugalmazzák.
Fontos felismernünk azt is, hogy nem a múltban kell merengeni, nem a jövőben ábrándozni, hanem a jelenben kell tenni legjobb tudásunk szerint. Az emberek felé tett közjó szolgálat kapcsolatunkat a Jóistennel is megerősíti. Jézus mondja:
„Amit eggyel a legkisebbek közül tesztek, velem teszitek” (idézet Máté evangéliumából 25,40)

Mint minden évben idén is megünnepeljük szeptember 21-én Gróf Széchenyi István születésének évfordulóját a Magyar Tudományos Akadémián, ahol társaságunk díjakat ad át az arra érdemes, Széchenyi szellemében munkálkodóknak.
De addig is szeretnénk egy olyan felhívással élni, ami erősít bennünket a mindennapi teendőinkben. Legyen ez az év a KÖZJÓ szolgálat éve gróf Széchenyi István szellemisége szerint!

Tegye meg a szegény és a gazdag ott, ahol él azt, amit tehetsége által tenni tud a KÖZJÓ-ért!
Hallgassuk meg Széchenyi tanácsát:
„Csinosítsuk értelminket, terjesszük tapasztalásainkat, keressük fel a tudóst, társalkodjunk az elmetehetőssel, nagyobbítsuk könyvtárainkat, jutalmazzuk a tudományokban, művészetekben fáradozót, haladót – üljünk kocsira, szálljunk hajóra, nézzük a világot, emeljük hazánkat a dicsőbb nemzetek sorába!” eddig az idézet. Széchenyi ebben világosan kifejezi a békés, az alkotó átmenet melletti elkötelezettségét.

A Közjó szolgálattal részesei is lehetünk, nemcsak nézői a magyar nemzet felemelésének!

Legyen tehát 2022 a KÖZJÓ szolgálatnak szentelt esztendő!

Az élet és a jó célok folytonosságát bizonyítja, hogy mindig voltak, vannak és mindig lesznek, akik az eltávozók nyomdokába lépnek és lehetőségük és tehetségük szerint folytatják a munkát, szolgálják a KÖZJÓT. 1860. április 8-án hunyt el Széchenyi István. 72 évvel később ezen a napon, pontosan 90 évvel ezelőtt megszületett mai reform korunk, mai rendszerváltó korunk első miniszterelnöke Antall József, aki példát állított anyagi javaktól mentes életvitelével, és példát a békés átmenet bölcs kormányzásával. Háború sújtotta korunkban különösen tudnunk kell értékelni a békét.

Nem tehetem meg, hogy 5 nappal a magyar parlamenti választások után ne mondjak köszönetet azért, hogy ismét van lehetősége Magyarországnak vinni azt a fáklyát, amely megvilágíthatja Európa elfelejtett értékeit, a hitet, a nemzetállamok szövetségének erejét, a kultúrát, a biztonságot, és nem utolsó sorban az előbb is sóhajtott békét.

Megköszönöm Dr. Osztie Zoltán plébános atyának társaságunk megemlékezésének befogadását, a szentmise bemutatását, gondolatait.

Köszönöm továbbá a BONUM televíziónak az emlékmise közvetítését. Ezáltal lehettek sokkal többen részesei közös megemlékezésünknek.
Köszönjük meg Széchenyi István életét és életáldozatát!
Ajánljuk fel ezt a misét a legnagyobb magyar lelki üdvéért és Hazánkért! Köszönöm figyelmüket!

Budapest, 2022. április 8.

Szemereki Zoltán elnök Széchenyi Társaság

Details

Date:
2022. 04. 08.
Time:
17:00 - 19:00
Event Category:
Website:
https://www.facebook.com/SzechenyiTarsasag

Venue

Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom

Organizers

Országos Széchenyi Kör
Széchenyi Társaság
Széchenyi Alapítvány

Title

Go to Top