A budapesti Széchenyi Társaság és a Szövetség a Közös Célokért közösen szervezte a Versailles 100 év távlatából című előadássorozatának rimaszombati állomását. Az előadásokban Trianon okait és következményeit veszik górcső alá, s biztatást nyújtanak a megmaradásunkra.

Az idei első előadást Komáromban tartották, majd a hétvégén Martoson. Rimaszombatot követően pedig Párkány a következő állomás. Június 15-én, kedden délelőtt a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium épületében, délután a Magyar Közösségi Házban a Wass Albert Nyugdíjasklub tagjai számára tartott előadást: Duray Miklós, a SZAKC tiszteletbeli elnöke és dr. Ligeti Dávid történész, valamint Szemereki Zoltán, a budapesti Széchenyi Társaság elnöke.

Az előadások során a trianoni békeszerződést követő, magyarságra nehezedő következményekkel foglalkoztak.

A cikk teljes szövege a Felvidék Ma portálon olvasható.