Előszó a pozsonyi Széchenyi-emléktábla avatásához

Április 10-én elérkezik a nagy nap: gr. Széchenyi István emléktáblát kap Pozsonyban. A Széchenyi Társaság több,mint húsz éve tartja napirenden a tábla állítás témáját, de mégha többször közel is álltunk a megvalósuláshoz az engedélyezés elmaradt. Vagy 15 éve már a táblát is megcsináltattuk és leszállítottuk Pozsonyba, de azon kívül hogy a tábla eltünt semmi nem történt.

Már több, mint egy éve, hogy a Széchenyi Társaság,az Országos Széchenyi Kör és a Széchenyi Alap a gróf születésének 225. évfordulójára emlékezve ismét napirendre vette az ügyet.

Köszönet a pozsonyi Magyar Nagykövetségnek, személyesen Czimbalmosné Molnár Éva Nagykövet asszonynak és a Kulturális Intézet igazgatójának dr. Molnár Imrének nélkülözhetetlen segitségét.

A tábla állítása igy sem ment könnyen, az engedélyezés több, mint egy évig tartott. Probléma volt a helyszinnel és az általunk javasolt szöveggel is. Mi azt szerettük volna, ha olyan épület falán helyezhetjük el a táblát, ahol Széchenyi lakott, vagy méginkább dolgozozott, például azon az épületen, azon a helyen ahol a Akadémia megalapítására a felajánlás megszületett. Ez nem volt elérhető igy esett a választás a magántulajdonban lévő Fridetzky János úr tulajdonában lévő belvárosi, Kapucinus utca 5.sz alatti házra, melyben a Széchenyi Casino müködik. A sokadik szlovák és magyar szövegben elért konszenzus dr. Molnár Imre igazgató úr diplomáciai érzékét és lelkesedését tükrözi.

„Az akadály vagy elnyom vagy óriási erőre ingerel, s habár vannak is olyan akadályok, melyek a legtöbb nemzetet elnyomák eddig és jövendőben is elnyomni fogják; vannak olyan nemzetek is viszont – jóllehet ritkák, – melyek ismét előbb-utóbb, de végre bizonyosan minden akadályokon győznek.” (Stádium)

 

Dr. Rubovszky András

főtitkár

Széchenyi Társaság