A Széchenyi Emlékév keretében a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban a Prohászka Napok ünnepségsorozatát ebben az évben gr. Széchenyi István tiszteletére rendezték.

Széchenyi Nap a Prohászka Gimnáziumban Budakeszin
(2016. április 18)

A tematikus tehetségnap Kőrösiné dr. Merkl Hilda „A különb élet vágya” című előadásával kezdődött, mely bemutatta, hogyan látta és értékelte Prohászka püspök 1911-ben a Nemzeti Múzeumban tartott sorozat keretében elhangzott előadásában a gróf nemzetépítő és nemzetnevelő tevékenységét, melynek megingathatatlan alapja keresztény hite és nagyszabású tettekben megnyilvánuló vallásos elköteleződése volt. A több mint 500 diák nagy figyelemmel és érdeklődéssel hallgatta az előadást.

Az előadást követően témacsoportokban, a diákok által készített prezentációk bemutatásával ismerkedtek Széchenyi István szerteágazó tevékenységével A bemutatók után kvízek formájában számoltak be a „tanultakról”. A legeredményesebb diákok a Széchenyi Társaság által adományozott értékes könyvjutalomban részesültek. Egy nappal később 37 órás sport-maratonon tisztelegtek Gr. Széchenyi István, a sportember előtt.


(Részletes, képes beszámoló ld. a Gimnázium honlapján)