Megjelentek: Buday Miklós, dr. Cserháti László, Cservenka János, dr. Déry Attila , dr. Kőrösi Mária, Kőrösiné dr. Merkl Hilda, dr. Pelyach István, dr. Sajgó Mihály, Szemereki Zoltán alelnök, dr. Tóth József elnök, Zwickl József

Napirend előtt: főtitkárunkat és családját megrázó tragédia – feleségének elvesztése – miatt az ülést Szemereki Zoltán alelnök vezette. Főtitkárunk iránti együttérzésünket kifejezve, az elnökség rövid néma fohásszal emlékezett az elhunytra.

Megbeszélt témák:

 A Széchenyi –bál mérlege. A bál pozitiv szaldóval zárult. Nagyobb bevételt lehetett volna elérni, ha több tombolajegy kerül forgalomba. Kiemelkedően szép volt a környezet, a táncosok vérbeli profi módon szerepeltek. A felszolgálás megfelelő volt, a felszolgálók minden tekintetben korrektek voltak. A várakozástól kissé elmaradt a felszolgált menü összetétele és nem került sor az újjávarázsolt, gyönyörű épületen belüli „túravezetés”re. A zene sokszor zavaróan nagy hangerővel szólt. A bálról készített fényképsorozat a Széchenyi – bál önálló honapján megnézhető, többek észrevétele szerint a képek egy hideg és közömbös objektiv által leképezett, kiváló minőségű termékek. A jelenlegi tervek szerint a bál helyszíne a következő évben is a Vigadó lenne, várhatólag a farsang utolsó szombatján.

• A Hitel „átírása” illetve fordítása angol nyelvre. Átírás alatt az eredeti, Széchenyi-alkotta szöveg átültetése a ma használatos szaknyelvre és frazeológiára értendő, annak érdekében, hogy a mű azok számára is hozzáférhető legyen, akiknek gondot okozhat a korabeli szakkifejezések, a korabeli magyar nyelvi fordulatok megértése, értelmezése és kezelése. Ennek főleg a fiatal generáció szempontjából van kiemelkedő jelentősége. Az átírás szükségességében az elnökség egyetértett, a munka a Logod BT jóvoltából folyamatban van és még ez év őszén elkészül. Az angol nyelvű fordítás kérdésének nyugvópontra hozatala kevésbé egyszerű, mivel a cél eléréséhez vezető út keresése a New York-i Széchenyi Társaság és társaságunk között további egyeztetéseket kíván.

• A civil szervezetekkel foglalkozó konferencia szervezéséhez az anyagi háttér biztosításában a kormányzat kész részt vállalni, erre az ígéretet megkaptuk. A konferencia egy napra tervezett, időpontja május közepe, hét előadó szereplésére lehet számítani. Az előadások, illetve a konferencia egészének tematikája – aminek a címben is tükröződnie kell – még további informális megbeszélések és egyeztetések tárgya.

A Széchenyi Társaság elnöksége